Nyomtatás Küldés e-mailben Gyorshír szolgáltatás Küldés e-mailben
 
HR, munkajog

A magyar társadalombiztosítás története

2006.04.21, Zagyva Beáta, Forrás: Saját forrás

A magyar társadalombiztosítás több évszázados hagyományra nyúlik vissza. Elsõként 1224-ben Selmec városa építtetett kórházat a bányászok gyógyítására. A kor legveszélyesebb foglalkozását ûzõk, a bányászok hoztak létre elõször önsegélyezõ szervezeteket, úgynevezett bányatársládákat. Az elsõ bányatársláda 1496-ban Thurzó János bányájában alakult.

Hírlevél feliratkozás
Értesülni szeretnék a munkaüggyel kapcsolatos hírekről!
Ez a munkaadó és a bányászai önkéntes elhatározásából létesült, amelyet önkormányzati alapon a bányászlegénység kezelt. Bevétele a tagok által vállalt járulékokból és a bányatulajdonos hozzájárulásából tevõdött össze, és minden bányász társládatag jogosult volt a segélyezésre. Egy 1854. évi császári nyílt parancsban kihirdetett osztrák bányatörvény szerint minden egyes bányavállalat köteles bányatársládát létesíteni.
A bányászokon kívül a kereskedelemben és az iparban alkalmazott segédek és munkások védelmében két 1840-ben kiadott törvény mondta ki, hogy a "kereskedõ tanítványa" a kereskedõtõl orvosi ápolást követelhet.
A kiegyezés megnyitotta az utat a modern magyar nagyipar fejlõdése elõtt és meggyorsította a kapitalizmus fejlõdését, a nagyipari munkások számának a növekedését. A gazdasági fejlõdés megkövetelte a közegészségügy szabályozását. 1876-ban fogadta el az országgyûlés a közegészségügyet szabályozó törvényt. Az elveiben haladó törvény végrehajtásához azonban nem volt elég pénz és szakember.
Magyarországon a legrégebbi önkéntes társuláson alapuló intézmény az 1846-ban alakult Budapesti Kereskedelmi Nyugdíj- és Betegápoló Egyesület. 1870-ben hozták létre az Általános Munkásbetegsegélyezõ és Rokkant Pénztárat. Célkitûzése az volt, hogy a munkást "betegségében illõen segélyeztessék, rokkantság esetére fenntartassék és halála esetén temetkezési járulékot, hátramaradottainak gyámolítást nyújtson". Az alapszabály szerint rendes és pártoló tagjai voltak. A tagokat természetbeni és pénzbeli ellátás illette meg.
A munkások betegség esetére szóló biztosításáról Magyarországon elsõként az 1884 évi ipartörvény intézkedett. A törvény felkérte az ipartestületeket segélypénztárak létesítésére. A segélypénztárak létrehozása nem volt kötelezõ, a biztosítás csupán önkéntes elhatározáson alapult. 1885-ös statisztikai adatok szerint a munkások mindössze 40,6%-a volt biztosított.
Az ipari fejlõdés megindulása igényelte a magyar biztosítási rendszer megszervezését, mert átfogó biztosítás nélkül nincs szociális biztonság. A biztosítási rendszer megszervezése az 1891. évi XIV., Az ipari és gyári alkalmazottaknak betegség esetén való segélyezésérõl szóló törvénycikk megalkotásával kezdõdött, amely európai színvonalon szabályozta a baleset és betegbiztosítást, garantálta a pénzbeli és természetbeni ellátásokat. A pénzbeli ellátások körébe a táppénz, gyermekágyi segély, temetési segély, a természetbeni ellátások körébe az ingyenes orvosi ellátás, gyógyszer és gyógyászati segédeszköz-ellátás tartozott. A törvény fõ hibájának minden érdekelt azt tartotta, hogy a törvény következtében a magyar munkásbiztosítás túlságosan megosztott és széttagolt lett, melynek hátrányát legjobban a pénztártagok érezték.
Szükségessé vált a központosított intézményrendszer kialakítása. 1907-ben a korábbi törvény hiányosságait figyelembe véve az országgyûlés a balesetbiztosítás mellett a társadalombiztosítás mûködésének legfontosabb alapelveit is törvényben rögzítette. E törvény alapján jött létre az Országos Munkásbetegsegélyezõ és Balesetbiztosító Pénztár (Országos Pénztár) és annak helyi szervei, a munkásbiztosító pénztárak. A törvény négy alapelvet fogalmazott meg. A biztosítás kötelezõ, a biztosítás szervezete országos, központosított, a biztosítást ellátó szervek önkormányzati alapon mûködnek. 1927-ben kerültek egységesítésre a balesetbiztosítás és betegbiztosítás szabályai. Szabályozásra került a foglalkozási betegségben szenvedõk ellátásáról való gondoskodás. A társadalombiztosítás köre a prevenció, az öregek és a hátramaradott családtagok ellátásával illetve a szolidaritás elvével bõvült. A reform keretében számolták fel az Országos Munkásbiztosítási Pénztár szerveit. Jogaik az Országos Munkásbiztosítási Intézetre mint jogutódra szálltak át. 1928-ban került sor az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) megszervezésére. Az öregségi és rokkantsági biztosítás bevezetésével öregségi rokkantsági, özvegyi és árvasági járadék-ellátást nyújtottak, 1938-ban pedig bevezették a gyermeknevelési pótlékot. Ezzel a szociális gondoskodás és egészségügyi ellátás területén olyan alapokat és modern szervezetet hoztak létre, ami Közép-Európában sehol sem érvényesült.
A II. világháborút követõen a társadalombiztosítást államosították. 1945-50 között a különbözõ foglalkozási ágak és munkavállaló csoportok biztosítását szolgáló társadalombiztosítási szervezetek fokozatosan beolvadtak az Országos Társadalombiztosítási Intézetbe. MÁV Betegségi Biztosító Intézete maradt meg önálló biztosító intézetként. Az OTI mint társadalombiztosítási szervezet hatalmas intézménnyé növekedett. Megfogalmazódott az a vélemény, hogy a társadalombiztosítás kerüljön a szakszervetek irányítása alá. 1950-tõl a társadalombiztosítás igazgatását a Szakszervezetek Országos Tanácsára (SZOT) bízták. A SZOT Elnökség társadalombiztosítási tanácsadó szerveként megalakították az Országos Társadalombiztosítási Tanácsot. Az állami társadalombiztosítás központi igazgatási és ügyviteli feladatai az OTI-tól átkerült a frissen megalakult a Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központjához (SZTK). A társadalombiztosítás helyi feladatai a megyei társadalombiztosítási szervek hatáskörébe jutottak. A biztosítottak létszáma folyamatosan nõtt, az ellátások köre és idõtartama bõvült, színvonala javult. 1975-ben kiadott társadalombiztosítási törvény egységes elvek alapján szabályozta a társadalombiztosítás ágazatait és ellátásait, a magyar lakosság számára pedig az állami egészségügyi szolgálaton keresztül alanyi jogon biztosította az egészségügyi ellátást. A társadalombiztosítás 1975-ben gyakorlatilag a teljes lakosságot lefedte. Az 1984-tõl a társadalombiztosítás irányítását a szakszervezetektõl az állam vette át. Ugyanebben az évben jött létre az Országos Társadalombiztosítási Fõigazgatóság (OTF). Az intézmény élén álló fõigazgató egyben az Országos Társadalombiztosítási Tanács titkára is volt.
1989. január 1-től az országgyûlés döntése értelmében a társadalombiztosítás elkülönült az állami költségvetéstõl. Az Alap önálló, állami garanciát élvezõ pénzalapként kezdett mûködni, s a társadalombiztosítási ellátások, valamint a külön jogszabályok alapján járó társadalombiztosítás által finanszírozott egyéb juttatások fedezetére szolgált.

Vitafórum