Nyomtatás Küldés e-mailben Gyorshír szolgáltatás Küldés e-mailben
 

2009. október 1-től az elektronikus bevallók az interneten tájékozódhatnak a 2008. évre felszámított késedelmi pótlékukról

2009.10.06, Forrás: Apeh

Az adóhatóság – mint azt a korábbi tájékoztatónkban már jeleztük – ez évtől az elektronikus bevallóknak nem küld sem folyószámla kivonatot, sem a 2008. évre felszámított késedelmi pótlékról értesítőt. Annak érdekében viszont, hogy ezek az adózók is pontos képet kaphassanak pótlékkötelezettségükről, a pótlék alapjáról és a számítási módjáról, lehetővé tettük – a folyószámla lekérdezés mellett – a késedelmi pótlék megtekintését is.

Hirdetés

Szeretne Ön formailag, stilisztikailag és tartalmilag helyes, az adott alkalomnak megfelelő hangvételű leveleket írni könnyen és gyorsan, akár idegen nyelven is? Online képzésünk hatékony segítséget nyújt Önnek ebben.

Minden bizonnyal Ön is egyetért azzal, hogy egy cég sikerében, jó hírnevének kialakulásában és megőrzésében fontos szerepet játszik a munkatársakkal, az üzleti partnerekkel, illetve a hivatalos intézményekkel és szervezetekkel való megfelelő üzleti kommunikáció.


Hírlevél feliratkozás
Értesülni szeretnék a cégvezetéssel kapcsolatos hírekről!
A 2008. évi pótlékkal érintettséget két féle módon lehet megtekinteni.

1. A folyószámla lekérdezése során, 2009. november 16-i végdátum megadásával. Aki érintett 2008. évre pótlékkötelezettséggel, a megállapított összeg előírását a folyószámla késedelmi pótlék adónemén (magánnyugdíj-pénztárak késedelmi pótlék adónemein) 2009. november 16-i dátummal láthatja.

2. A "Pótlék levezetés"/Lekérdezés" menüpont megnyitásával. (A menüpont felhasználói leírása az eBEV felületen olvasható.)

- Aki nem érintett 2008. évre késedelmi pótlékkal, úgy erről szöveges üzenet megjelenésével kap tájékoztatást.
- Aki érintett, annak a pótléklevezetése jelenik meg a képernyőn. A pótléklevezetés végén a "Megfizetendő pótlék" mezőben szereplő összeg előírása pedig a folyószámlán, a megfelelő késedelmi pótlékadónemen 2009. november 16-i dátummal található.

Amennyiben eltérést tapasztalnak a saját nyilvántartásuk és a pótléklevezetés adatai között, úgy kifogással élhetnek. Észrevételüket - illetékmentesen és lehetőleg írásban - a folyószámlát vezető illetékes igazgatósághoz kell benyújtani.

Végezetül - lejárt esedékességű tartozás elkerülése érdekében - felhívjuk figyelmüket a késedelmi pótlék befizetési határidejére, ami 2009. november 16.


Vitafórum